Ugyan az elhullás már valamivel kevesebb, de sajnos még mindig nem állt meg. A legutóbbi alkalom óta nem volt újraszámlálás, de szerintem ismét sokakat veszítettem. 😥

Némelyik hernyón látszik, hogy a vedlés nem sikerült, nem tudta teljesen levetni a bőrt és tovább menni és ebbe „fullad bele.” Amikor itthon vagyok sűrűn rájuk nézek, és ha találok valakit, aki küszködik, a segítségére sietek.
De vannak olyanok is, akiknél ha ezer évig élek sem értem meg, hogy mi okozta a vesztét. 🙁

A kicsi viváriumból máris átköltöztettem őket egy nagyobba. Így több ágat tudok betenni, és nem is kell őket rövidre vágnom, több terük van enni és mozogni.

Volt ám ma meglepetés is. Emlékeztem rá, hogy 1 db hernyó a többiekhez képest lényegesen gyorsabban fejlődött, a mérete már a többszöröse volt a többiekének. A reggeli levél cserénél véletlenül észrevettem, hogy ő már be is bábozódott! 🥰
Szépen becsomagolta magát egy nagy levélbe és már meg is szőtte a gubót.

Bábozódáskor – ha tehetik – úgy magukra húzzák a levelet, mintha betakaróznának vele. 🙂
A levéltakarón belül elkészült már a burok, hamarosan megkezdődhet az átalakulás.

Nagyon muris egyébként, amikor vedlés előtt állnak. Ilyenkor 1-2 napra „befagynak,” ami annyit tesz, hogy ott csüngenek egy ágon, nem esznek, néha rángatóznak. Látszólag nem történik semmi, de nincs is bajuk.
A negyedik képen látható, hogy ilyenkor a fejüket lógatják lefelé, és amikor többen vannak ebben az állapotban, az elég viccesen néz ki. 😆

A színük is árulkodó, hogy éppen milyen állapotban vannak. Vedlés előtt barna a fejük, utána meg ilyen hamvas zöld. (utolsó kép)
Ugyan a hernyók a teljes folyamat alatt zöldek maradnak, de ha megfigyeljük a korábbi képeket, a növekedéssel együtt változnak a kis tüskék, pöttyök és csíkok is.

25. nap: július 20.
Méret: 57 mm